Honlap címe

2018 Szeptemberében döntöttünk ugy, hogy Tibi Miki és Zoli összeállunk és egy közös csatornát inditunk. A csatorna alapitása tibi ötlete volt, melyben később zoli és miki is beleegyezet.. Tibi jelenleg 14 éves, Miki 13, és Zoli pedig 18 éves. Amikor összeállt az MTZ MTA Videókkal kezdtünk, és ráadásul élveztük is. És sikerült egy kisebb néző tábort odavonzanunk magukhoz amelynek nagyon örülünk :) BlazeTibiX videózott nállunk 1 évig majd később Miki is aktiv tag lett. 2020-ban, már zoli és miki is állandó tartalmakat gyárt a csatornánkon. Tibi igyekeztt a videókat hetente feltölteni, de ez nem mindig sikerült, és volt amikor nem volt videó, Fő sorozatunk, az MTA VERSENYEK majdnem 100 részes lett.

 

 

De most jöjjön a Vita Miki és Tibi+Zoli között. Tibi és Zoli 18 végén 19 elején Eduval együtt folyamatosan szidták mikit/odavissze mentek ezek. Mikinek ebből elege lett és elment 19 elején ám a kilépését nem szándékozott elmondani Tibinek és Zolinak igy igazából Mikit kirugták és igy lett ebből ETZ Csapat, hiszen Tibi és Zoli sem akarta otthagyni MTA-t se Edu aki akkor Notedaelath néven videózott. Tibi és Zoli kedvenc játéka ekkor változott ugyanis megszerették a GTA Online-t. De emelett még a GTA 3 Multiplayer-t is megszerették. Ekkor Tibi és Edu talált egy SA:MP szervert aminek neve a WTLS (Mai napig láthattok Heist videókat a szerverről) Ezek után ezen a szerveren kezdtünk el játszani hiszen GTA San Andreas volt amit Edu gépe is simán elbírt akkor, és Tibinek és Zolinak is tetszett hiszen hasonlított a GTA Onlinera. Január végén döntöttünk ugy hogy alapitsuk meg az ETZ Csapatot.

 

 

Az ETZ Csapat (2019.01-2019.03.23) Mikor megalakult az ETZ igértük, hogy sok videó lesz és jobbak leszünk. Hát ez nem igy lett.A z ETZ Csapat megalakulásának elején január végén-február elején voltak videók. Utána Pár-Pár Elkezdett sorozatvolt amik az évek során félbe is maradtak. Ehhez hozzátett azis, hogy Edu eladta a laptopját, és ezzel az ETZ Csapat ismét csak "TZ Csapat" lett. A végén már nem is videóztunl és nem is érdekkelt annyira minket. De Márciusban elkezdtünk megint funolgatni Mikivel, kibékültönk vele.Ekkor hoztuk meg a döntést: hogy Március 23-án hivatalosan is visszatér az MTZ Csapat.

 

 

A Visszatérési fordulatok Miki visszatérése óta, a főjáték az MTZ Csapatban a GTA Online volt. MTA-zni egyáltalán nem MTA-ztak csakis a GTA Online-t nyomtuk. Egy este, április 11-én BlazeTibiX-et kibannolták a GTA Onlineról 1 hónapig, és lenullázták a karakterjét. Az Oka ennek az volt, hogy BlazeTibiX Money DROP Lobby-kba járkált. Miki erről a dologról 12-én szerzett tudomást, ugyanis ő offline volt amikor ez történt. Április 13-án Elkezdtünk egy mc sorozatot egy , amelybe később Miki is becsatlakozott. Igy történt az hogy egyre több Minecraft tartalom lett a csatornán. MTA is visszatért a csatornánkra, de teljesen másképp, nem úgy mint tavaly. Tibit már évek óta érdekelte a Rocket League nevü játék, csak mindig elfelejtették megvenni vagy nem volt kedvük. Egy ehez hasonló szervert találtak, az FFS Gaming-et, de ezt még 18-ban

 

 

Ám 2019-ben visszatértünk az MTA Világába ahol most egy másik Carball szervert a Neon CARBALL-t találtuk meg. Ez jobban tetszett mint az előző. igy alakitottunk egy kupát a Neon Carball Kupát ahol 3-an versenyeztünk 12 fordulón át egymással (Egy fordulón mindenki játszott mindenki ellen) AZ összes összecsapás SAJNOS nem került FEL Youtubera, De Tibi lett a Bajnok. Ezen kivül más MTA szervereket is meglátogattak.

 

 

 

A Régi barátok visszatérése avagy - 2019 elő-nyara Májushoz érkeztünk, ahol továbbra is Minecraft a fő téma/játék az MTZ Csapat köreiben. Sőt, több MC Tartalom/Sorozat is megjelent tőlünk mivel egyszerüen élveztük! Május 11-én unbannolták Tibit a GTA Onlineról, ahová ő már egyből felment. Pár nap alatt utólérte Mikit sőt, le is hagyta őt. Level 40 körül lehetett miki Tibi pedig fel farmolta magát máris kb 60-as szintig. Ennek oka az volt hogy pár napig csak azt játszotta, és az akkor megjelent Repo Küldetéseken is 2x RP és $ volt tehát elég könnyu volt pár nap alatt elérni szinteket. Miki ekkor 1 hetes nyaraláson volt. De meglepő, ezek után is a Minecraft maradt nállunk a fő téma. Május vége felé liveoltak ismét új minecraft sorozatot a Captive Minecraftot ahol felbukkant régi barátunk GardienGlade akivel 2017-ben ismerkezdtünk meg, és ismét elkezdtünk GardienGlade-el játszani. Meggyőztük GardienGlade-t, hogy vegye meg a GTA V-t vele együtt az Online-t is. Meg is vette, igy a fő téma ismét a GTA Online lett. Rátett egy lapáttal, hogy Edu is visszatért Júniusba, ahol már 5-en GTA Onlineoztunk. Július végéig néhány Minecraft live volt a GTA Online Versenyeken kívül. Nagyon jól elmulattunk 5-en és Edu visszatérése előtt történt meg a Summer Survival 2019 (2. Summer Survival) mert 2018-ba ugyanez az ötös játszott a Summer Survival 2018-ban, annyi különbséggel hogy 2019-ben nem volt ott Edu. Ismét kihoztak egy szép mappot, és elég jól sikeredett számukra ez az egész. Június végén azonban Tibinek 1-2 játék a fülére ütött hogy akciós. Ez megváltoztatta a jövőt eléggé.

 

 

A Rocket League Játékot nagyon szerette volna már Tibi, mint ahogy leírtuk. Ennek hogy megvegye itt volt az ideje. Tibi Junius 29-en megvette a játékot, és amint Edu visszatért a többiekhez ő is megvásárolta, tehát Edu és Tibi már rocket leaguezett is. Ezek melett megvették még a Day Of Defeat: Source-t ami szintén a mai napig megtalálható a videóink között. Ezek után mivel Istinek is bejött a játék megvette ő is de ő csak a Rocket League-t. Ezek után jött Zoli, aki akkor vette meg amikor Tibi ott volt nálluk. Miki születésnapján Augusztusban pedig ő volt az utolsó aki megvette. Ezek után nagyon elkezdték nyomni a játékot. Az hogy kivolt benne a jobb állandóan változott. 1-2 embert kivéve mindig változott a toplista hogy ki jelenleg a legjobb. Ennek a változásnak talán akkor lett vége amikor Miki augusztusban 2 hétig elment nyaralni, edu pedig nem fontolt annyi figyelmet a játéknak. Tibi sokat fejlődőtt akkor. Azelőtt a legjobb játékos Miki volt és Edu. A GTA Online nem nagyon érdekelt már minket szószerint csak ugy elröpült a figyelmünk a játékról.

 

 

 

Vissza a régi dolgokhoz...

 

 

 

Szeptember végére összekapott MTZ Csapat+GardienGlade Eduval, igy edu eltávozott a baráti közösségünkből. Szeptember 19-én GardienGlade is kilépett mert már nem volt kedve Rocketezni és hasonló játékokkal játszani. MTZ Csapat maradt ismét, de attól még hogy elment 2 ember elment tőlünk mi nem változtunk meg.. Ugyanugy Rocket League maradt a főtéma, akármi volt. November elején Edu is visszatért közénk hááát... ilyen "Semleges" posztban. Hol felbukkant néha játszani, hol nem. Talán a nagyobb figyelem itt játékok terén, a Day of Defeat Source lett, illetve egy ideig sokat nyomtuk már a Left 4 Dead-ot is. A PUBG Lite-ot is egy nyomtuk mi egy ideig (Jelenleg Tibi Fortnite párti lett, ZOli és Miki továbbra is PUBG PÁRTI) Hozzáteszem 2019 juliusátol uj youtube csatornába kezdtünk bele, ahol ugyanugy MTZ Csapat van, csak az előző csatornát már nagyon szanaszét hajigáltuk és nem volt kedvünk már ott videózni. AZ egy MUZEUMKÉNT MARAD FENT.

 

 

2020.

 

 

 

Eduval forgattunk MTA Filmeket amelyeket abbakelett hagynunk ember hiány miatt.. és Edu Decemberben aktiv tag volt MTZ-Baráti körben. Január közepéig is igy volt, utánna nem nagyon hallottunk felőle. 2019 végén elkezdett Fady, Tibi osztálytársa és haverja is játszani a Rockettel. A mai napig az mtz baráti kör tagja és egy Rocket league csapatban is vannak. GoldSkyes haverunkkal is elég jóba vagyunk, akit Tibi 2015 óta ismer, Zoli 2016 óta, Miki 2017 óta ismer. Hozzátennénk, hogy MTZ Csapat alapitott egy Rocket League-es baráti közösséget, ahol pár random megismert haverokat hivtunk be.. Benne volt 2 finn, 1 lengyel, 1 cseh, 2 török és a többiek. Tibiék egyre komolyabban vették a Rocket League-t mindiaddig, amig el nem kezdtek lefele süllyedni skill ügyileg. Jelenleg is nyomják és fő játék, de attól még skill ügyileg sokat estek a Januári/Februári skilljükhöz képest. Talán még miki fejlődőtt valamennyit. 2020 Májusátol a Day of Defeat: Source-t is elkezdték rendesen nyomni, és azóta elkezdtek ismét Minecraftot gyártani, és RolePlay szervereken játszani MTA-n.

 

 

 

 

Asztali nézet